Barion Pixel

Amit a vízoldékony CBD-ről tudni kell: nano-emulzió, liposzómák … stb

Amit a vízoldékony CBD-ről tudni kell: nano-emulzió, liposzómák és a többi

Aki már picit is utánanézett a kannabidiolnak, az már számtalanszor találkozhatott a „CBD-olaj” kifejezéssel. Ez a szó szinte már egyet jelent a CBD-vel, hiszen a kenderből kinyert, CBD-ben gazdag kivonat is egy olajos anyag. Ráadásul sok márka használ olajos hordozóanyagokat kapszulákhoz vagy tinktúrákhoz hasonló termékeinél is.

Amit fontos megértenünk, hogy az ilyen olajalapú termékeknek van néhány természetükből fakadó fogyatékossága. Az olajalapú termékek történetesen biohasznosulási problémákkal küszködnek belső és külső alkalmazás esetében egyaránt. Ezek az olajalapú termékek nem túl hatékonyan szívódnak fel, és a termék igen nagy része gyakran mindenféle hatás nélkül kiürül a szervezetből.

Az elmúlt pár év során a technológia fejlődésének köszönhetően megszületett az úgy nevezettt vízoldékony CBD. Ezek a vízzel kombinálható termékek olyan fontos tulajdonságokkal bírnak, amelyek által hatékonyabbak, és tulajdonképpen olcsóbbak is adagonként, mint a hagyományos, olajos hordozóval kínált termékek. Hatékonyságuk miatt egyre több cég veszi be az ilyen termékeket a kínálatába – néha egyenesen lecserélve rájuk az olajalapú termékeiket.

Ebben a cikkben összehasonlítjuk a vízoldékony CBD-t és a hagyományos CBD-t, közelebbről megvizsgáljuk a „vízoldékony” szó jelentését és hogy valójában mi zajlik a színfalak mögött, és az ilyen termékek létrejöttét lehetővé tevő technológiára is vetünk egy pillantást.

A lényeg a biohasznosulás


Ahogyan már említettük, a CBD-ben gazdag anyag, amit a kannabiszból kivonnak, olajalapú formában van. Ahogyan általában az olajok, úgy a benne található kannabinoidokkal egyetemben ez az anyag is hidrofób tulajdonságokkal rendelkezik, következésképp nem oldható vízben.

A biohasznosulásd efiníciója: „a szervezetbe vitt anyagnak az a mennyisége, amely a véráramba kerül, tehát tényleges, aktív hatást fejt ki”.

Mivel a szervezetünknek megközelítőleg 60%-a víz, természetes, hogy a CBD-olaj nehezen szívódik fel a véráramba. Ennek jelentős hatása van a CBD-bevitel néhány kifejezetten népszerű és praktikus formájára, például a kapszulák, tinktúrák, külső alkalmazású és ehető termékek esetében.

Például egy olajalapú CBD-kapszula vagy lágyzselatin kapszula lenyelésekor egyes tanulmányok szerint a bevitt anyag mindössze 4%-a kerül be a véráramba. Ez pedig azt jelenti, hogy a CBD akár 96%-a is kiürülhet a szervezetből anélkül, hogy bármilyen módon hasznosult volna.

A vízzel való inkompatibilitás azt is jelenti, hogy még annak a kevés hatóanyagnak is, ami végül bejut a véráramba, sokkal hosszabb ideig kell várni a hatására.

A biohasznosulás alacsony mértéke és a késleltetett hatás arra ösztökélte a kannabiszipart, hogy új megoldás után nézzen.

Bár valóban komoly problémáról van szó, ez nem érinti a CBD bevitel minden formáját. A természetes olajok például tökéletesen működnek vaporizátorokban. Ez azért van így, mert atomizált állapotban a CBD-t és más kannabiszmolekulákat a hihetetlenül apró gőzrészecskék hordozzák. Ezek a részecskék pedig a tüdőbe kerülve könnyedén felszívódnak.

Mi az a vízoldékony CBD-olaj?

A vízoldékony kifejezés valójában nem egészen pontos, ahogyan az valószínűleg már többeknek feltűnt. Az elmúlt években kifejlesztett számos új technológiának köszönhetően a CBD-gyártók olyan termékeket tudnak előállítani, amelyek igen apró molekulákra tudják lebontani az olajrészecskéket. Ezeket a részecskéket azután emulgeálják, hogy ebben a formában is megőrizzék stabilitásukat.

Nevükkel ellentétben a CBD-ben gazdag, emulgeált olajok valójában nem oldódnak vízben, csak olyan formát vesznek fel, ami jobban megfér a vízzel. A „vízkompatibilis” kifejezés talán pontosabban írná le ezeket a termékeket. Az apró szemcseméret egyszerűen lehetővé teszi az olaj hatékonyabb eloszlását a vízben – ezzel mintegy megnövelve a vegyületek felületét.

Ennek ellenére a „vízoldékony” kifejezést annyit használták a CBD-termékekkel kapcsolatos marketinganyagokban, hogy mára bevett fogalommá vált a CBD-iparban. Az eredményképpen kapott, mind folyadék, mind por formátumú, „vízbarát” termékeket leginkább tinktúrák, kapszulák, helyileg alkalmazott szerek, ehető termékek és italok készítéséhez használják.

Megjegyzés: általánosan elterjedt tévhit, hogy a CBD izolátumok vízben oldhatók, de ez nem így van. Maga a CBD-molekula is hidrofób, tehát nem oldódik fel a vízben még izolált, kristályos formában sem.

A vízoldékony CBD típusai


Ezeknek a termékeknek a létrehozásához az olaj formátumú CBD-t és a többi kannabiszmolekulát igen apró részecskékre bontják le, majd emulgeálják vagy valamilyen hidrofil (vízkedvelő) hordozóanyaghoz adják. Az ilyen formátumok megkövetelik valamilyen felületaktív anyag használatát, amely csökkenti az olaj és az adott folyadék közti felületi feszültséget.

A CBD-termékek vízbaráttá tételének több módja is van, amelyek eltérő hatékonysággal bírnak. Vessünk egy pillantást az iparban manapság legtöbbet alkalmazott módszerekre:

Nano-emulzió

Jelenleg a nano-emulzió a legjobb megoldás a vízoldékony CBD-olaj létrehozására. Ezek a termékek a kannabiszkivonat 10–100 nanométer méretű cseppecskékre történő lebontásával készülnek.

Az ilyen nanorészecskék létrehozásához használt mechanikus eljárás csupán alacsony mennyiségű felületaktív anyagot igényel. Ehhez a módszerhez ráadásul használhatunk csupa természetes felületaktív anyagot is. Ezek az előnyök csökkentik a szintetikus és felületaktív anyagok túlzott használatával járó hátulütőket. Emellett ezek a részecskék átlátszóak, ami azt jelenti, hogy úgy is hozzá lehet őket adni italokhoz, hogy ez meglátszana.

Mikro-emulzió

A mikro-emulziók 100–5000 nanométer nagyságú cseppecskékből állnak, szintén vízben oldhatóvá téve a CBD-olajat. Az ilyen emulziókat vegyi eljárással hozzák létre, amelynek hátránya, hogy nagy mennyiségű felületaktív anyagra van hozzá szükség, ami bizonyos nemkívánatos mellékhatásokkal jár a fogyasztó számára. Az ilyen méretű emulziókat igen ritkán alkalmazzák a CD-iparban.

Liposzómák

A liposzómák olyan, víztartalmú gömbölyű képződmények, amelyek mérete 50–5000 nanométer között mozog. Egy belső vízbarát (hidrofil) részből és egy azt körülvevő külső, víztaszító (hidrofób) kettős rétegből állnak. A CBD-kivonatot a kettős réteg membránjában tudják elraktározni.

Az ezt a technológiát alkalmazó termékek elég elterjedtek a kenderiparban. Ennek a módszernek a hátránya, hogy igen bonyolult az előállítási eljárás folyamata, és hogy sok felületaktív anyagra van hozzá szükség.

A vízoldékony CBD előnyei

A vízoldékony tinktúráknak és kapszuláknak igen sok előnye van a hagyományos olajalapú termékekhez képest:

Hatékonyabb megoldás, jobb hasznosulással

A jobb biohasznosulás azt jelenti, hogy a termék kisebb része vész kárba a bevitelkor, és nagyobb részét hasznosítja aktívan a szervezet.

Hamarabb hat

Ezek a termékek gyorsabban szívódnak fel, így kevesebb ideig kell várni az aktiválásukra az olajalapú megfelelőikhez képest.

Változatosan használható

A technológiai fejlődésnek köszönhetően az emulziók folytán a kannabisz molekulákat most már több más felhasználás mellett akár vízalapú italokba is keverhetjük.

Jobb ár-érték arány

A termék vízoldékonnyá tételéhez használt módszertől függően a biohasznosulás akár 500%-kal is javulhat. Ebben az esetben csupán a szokásos adag 1/5-re van szükségünk ugyanazon hatás eléréséhez. Így kevesebb hasznos vegyület vész kárba, és általában a hasonló, de olajalapú termékekhez képest az adagonkénti ár is kevesebbre jön ki.

Források:

  • https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2689518/

  • https://foliumbiosciences.com/water-soluble-cbd-bulk-wholesale/

  • http://blog.sonomechanics.com/blog/water-soluble-cannabis-oil-microemulsion-liposomes-or-nanoemulsion

  • http://blog.sonomechanics.com/blog/water-soluble-cbd