Barion Pixel

Kutatók szerint a CBD segíthet az agresszív viselkedésen

Brazil kutatók azt állítják, hogy megállapításaik elősegíthetik annak a bizonyítását, hogy a CBD csökkentheti a szociális elszigeteltség következtében létrejött agressziót.

Annak ellenére, hogy a kutatás még az elején jár, a São Paulo Ribeirão Preto egyetem tudósai úgy hiszik, hogy a jelenlegi kísérletekből származó bizonyítékok segíthetnek olyan emberek kezelésében, akik antipszichotikus vagy antidepresszáns gyógyszereket igényelnek az elszigeteltséggel kapcsolatos agresszió kezelésére.

A kísérletekben egereket használtak, de remélik hogy emberekkel is sikerül reprodukálni az eredményeket.

A Francisco Silveira Guimarães professzor által vezetett csapat 4 csoportnyi egérnek különböző mennyiségű CBD-t adott, hogy megállapítsák a vegyületeknek milyen hatásai vannak azokra az egerekre, amik elszigeteltség utáni agressziót mutattak.

A kontrollcsoport egy ötödik egér csoport volt, ők nem kaptak CBD-t.

Az ötödik csoport tagjai kettő percen belül megtámadták az újonnan a ketrecbe helyezett egeret. Ezután még 20-25 támadás következett.

Az a csoport akiknek 5 mg/kg CBD-t fecskendeztek, 4 perc után kezdtek támadni és később feleannyi újabb támadás következett.

A következő csoport 15 mg/kg vegyületet kapott, ők voltak a legkevésbé agresszívak. 11 perc után támadták meg az új egeret és utána csak 5 másik támadás következett.

Érdekes módon a magasabb dózissal (30 mg/kg és 60 mg/kg) kezelt csoport hamarabb és nagyobb gyakorisággal támadott, de ez nem lepte meg a kutatókat.

Guimarães szerint a hatás csökkenése magasabb dózisoknál egybevág a korábbi kutatások eredményeivel.

Amikor például az antidepresszív hatást kísérletezték, a nagyobb dózisok gyengébb hatást mutattak a kezdeti hatáshoz képest”, nyilatkozta.

Ha 120 mg/kg-os dózisokat teszteltünk volna az egereken a kísérlet során, valószínűleg nem értünk volna el agresszió csökkenést az állatoknál.”

Ezidáig a kutatók annyit következtettek ki, hogy a CBD valószínűleg aktivál egy kisebb számú nyugtató hatású receptort az agyban.

A CBD csökkentette a c-Fos fehérje termelését – idegrendszeri aktivitás jelző – a szociálisan elszigetelt egerek oldalirányú periaqueductalis szürkeállományában a ‘betolakodó teszt’ során”, tette hozzá Guimarães.

Összességében a megállapításaink azt sugallják, hogy a CBD gyógyászatilag hasznos lehet a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos agresszív viselkedés kezelésére.”

Fordította: Major Ádám

Forrás:
https://theleafdesk.com/researchers-say-cbd-may-help-aggressive-behaviour/