A CBD enyhíti a kutyák artritiszes tüneteit

Összefoglalás: A tanulmány leírja, hogy a CBD-vel végzett kezelés mind a gazdák, mind pedig állatorvosok szerint jelentősen javította az artritiszes kutyák életminőségét.

A Baylor Orvostudományi Főiskola kutatói csoportja végezte az első tudományos vizsgálatokat annak megállapítására, hogy a kannabidiol (CBD) milyen terápiás hatást fejthet ki kutyák artritiszes fájdalmainak kezelése során, és eredményeik az emberben kifejtett hatások vizsgálatához is elvezethetnek. A kutatók azért foglalkoztak először a kutyákkal, mert ezeknek az állatoknak a betegsége erősen hasonlít az emberi artritiszhez, ami az USA-ban a fájdalom és mozgásképtelenség vezető oka, és nincs rá hatásos kezelés.

A Pain című folyóiratban közölt tanulmány először mind laboratóriumi vizsgálatokban, mind pedig egérmodellekben kimutatta, hogy a CBD, ez a kenderből (kannabisz) származó, addikciómentes termék jelentősen csökkenti a gyulladáskeltő vegyületek és az artritisszel kapcsolatos immunsejtek termelését. Tehát a tanulmány kimutatta, hogy az ilyen betegséggel diagnosztizált kutyák életminőségét a CBD-kezelés jelentősen javítja, amit a gazdák és az állatorvosok egyaránt dokumentáltak. Ez a munka hozzájárul a humán artritisz CBD-kezelésének jövőbeli tudományos értékeléséhez.

„A CBD népszerűsége gyorsan nő, mert az elmondások szerint a szorongás csökkentésétől a mozgási rendellenességekig sokféle betegségben kedvező hatást mutat” – mondta a társszerző, Dr. Matthew Halpert, aki a Baylor Patológiai és Immunológiai Részlegének kutatási osztályán dolgozik. Egy CBD gyártó 2019-ben megkereste a Baylort, hogy végezzenek független vizsgálatokat néhány termékük biológiai aktivitásának meghatározására.

A jelen tanulmányban Halpert és munkatársai a CBD hatását az artritisszel összefüggő immunválaszokra először laboratóriumban tenyésztett humán és rágcsálósejtekben, valamint egérmodellekben mérték. A CBD kivonatok alkalmazásával azt találták, hogy mind a gyulladáskeltő vegyületek, mind pedig az artritisszel kapcsolatos immunsejtek termelése csökkent.

A kutatók azt is tapasztalták, hogy a hatás gyorsabb és nagyobb volt, mikor a CBD-t liposzómákba kapszulálva alkalmazták, mint amikor „csupaszon” adták be. A liposzómák mesterségesen kialakított apró, gömb alakú zsákocskák, melyeket arra használnak, hogy gyógyszereket és egyéb anyagokat gyorsabb felszívódásssal juttassanak be a szövetekbe.

Halpert és munkatársai ezután csupasz és liposzómákba kapszulázott CBD hatását vizsgálták artritisszel diagnosztizált kutyák életminőségére.

„Azért vizsgáltunk kutyákat, mert kísérleti bizonyítékok vannak arra, hogy a spontán artritiszmodellek, különösen a háziasított kutya modellek alkalmasabbak a humán artritiszes fájdalmak kezelésének vizsgálatára, mint más állatmodellek. Az artritisz biológiai jellemzői kutyákban erősen hasonlítanak a humán artritisz jellemzőire” – mondta Halpert.

Az artritis gyakori betegség kutyáknál. Az American Kennel Club adatai szerint az Egyesült Államokban minden ötödik kutyát érinti. A kutatásba bevont 20, gazdáknál lévő kutyát a houstoni Sunset Állatkórházban vizsgálták. A gazdáiknak véletlenszerűen adtak azonosító nélküli gyógyszeres üveget, amely vagy CBD-t, vagy liposzómába ágyazott CBD-t, vagy pedig placebót tartalmazott. Sem a gazdák, sem az állatorvosok nem tudták, hogy melyik kutya mit kapott.

Négy hetes, naponta végzett kezelés után a gazdák és az állatorvosok jelentést adtak a kutyák állapotáról, hogy észleltek-e változást az állat fájdalomszintjében, például a futkosással vagy a testtartással kapcsolatos változásokat. Ugyancsak mérték a négyhetes kezelés előtt és után a kutyák vérsejtszámait valamint a máj- és vesefunkciókat a vérből.

„Bátorító eredményeket kaptunk” – mondta Halpert. „10 kutyából 9-nél előnyös hatást mutatott a CBD, ami a kezelés befejezése után még két hétig megmaradt. A vérben mért markerekben nem találtunk eltérést, ami azt mutatja, hogy vizsgálataink körülményei között a kezelés biztonságos.”

Eredményeink alátámasztják olyan kutatások indítását, melyek a CBD-nek a humán artritisben kifejtett hatását vizsgálják.

Forrás:
https://phys.org/news/2020-05-cbd-arthritis-symptoms-dogs.html